Mik azok a szabványok?
A szabványokat világszerte alkalmazza sok-sok szervezet, de mégis felmerülhet a kérdés: Mire valók a szabványok és milyen előnyökre lehet szert tenni egy tanúsítvány megszerzésével?
A szabvány harmonizált, kölcsönös megállapodáson alapuló, dokumentált módszert jelent. A szabványok technikai előírásokat, kritériumokat tartalmaznak, melyeket következetesen, szabályként vagy irányelvként kell szem előtt tartani. Segítségükkel hatékonyabbá, megbízhatóbbá tehetők az általunk használt szolgáltatások és termékek[1]..
Egy szabvány kidolgozásánál több, az adott területen jártas szakember működik együtt. A véglegesített és közzétett szabvány tehát szakértői csoportok közös munkájának és széles körű ismereteinek eredménye. A harmonikus kooperáció kiemelten fontos a nagyszabású, sok érdekeltet érintő nemzetközi és regionális sztenderdizálás esetében.
A szabványokat nem feltétlenül szabványosító testületek dolgozzák ki, bármely szervezet meghatározhat külső vagy belső használatra vonatkozóan ilyen módszereket. Azonban ahhoz, hogy valóban szabványnak nevezhessünk valamit, teljesülnie kell a fentebb említett kritériumoknak
Mire jók a szabványok?
A szabványok alkalmazásának nagy szerepe van a fogyasztók védelmében is. A fogyasztóvédelem főként az illetékes hatóságok munkájában és kormányzati irányelvekben jelenik meg, a szabványok pedig egy plusz, kiegészítő védőközeget teremtenek számunkra ezen a területen. Egy szabvány biztosítja, hogy az adott termék vagy szolgáltatás a célnak megfelelő, biztonságos legyen, és értékkel bírjon. Fontos szempont annak garantálása, hogy a termék vagy szolgáltatás az igényeknek megfelelően, a megadott módon teljesítsen, valamint megbízható és tartós legyen.
A szabványok használatának számos fontos előnnyel bír a kereskedők és egyéb gazdasági szereplők számára.
Ezen előnyöket többnyire az alábbi kategóriák valamelyikébe lehet besorolni:
- Lehetővé teszi egyfajta közös nyelv kialakítását, melynek célja, hogy egy termék vagy szolgáltatás alatt mindenki ugyanazt értse
- Megkönnyíti a kereskedelmi és szerződéses megállapodások megkötését
- Segíti a környezetvédelmi követelményeknek való megfelelést
- Gördülékenyebbé teszi a szabályozást és az ellenőrzést
- Növeli az érdekelt felek egymás közötti, valamint a termék/szolgáltatás iránti bizalmát
- Magasabb szintű erőforrás-hatékonyságot tesz lehetővé
Ennek megfelelően a szabványokat úgy kell kidolgozni, hogy azok megfeleljenek az érdekelt felek sokoldalú követelményeinek.
Sok, különböző féle szabvány áll rendelkezésre, attól függően, hogy
- milyen a megállapodás típusa
- valamint, hogy hány személy/szervezet/érdekelt fél/ország bevonásával jött létre
Egyes szabványok útmutatást adnak, míg mások szigorú előírásokat határoznak meg, és az ezeknek való megfelelés kritérium a tanúsítvány megszerzéséhez. Az adott szakterület sajátosságai és a különböző felhasználói csoportok is befolyásolják, hogy milyen szabványt érdemes alkalmazni egy-egy esetben[2].
Szabványokra többek között a következő ágazatokban találhatunk példákat: egészségügy, oktatás, bank- és pénzügyi szolgáltatások, IT, élelmiszer és energia szektor. Ezek mellett léteznek olyan szabványok, melyeket kifejezetten a környezetvédelem támogatására hoztak létre.
A Circular Pointnál mi felismertük a szabványok éghajlatvédelemben, illetve fenntarthatóságban betöltött elengedhetetlen szerepét. Ezért is foglalkozunk különféle, környezetvédelemmel és fentartható fejlődéssel kapcsolatos BSI szabványok Magyarországon történő forgalmazásával, mint például a BS EN ISO 14001 - Környezetmenedzsment, PAS 2010 - Biológiai sokféleség, ISO 20121 - Fenntartható események, Szénlábnyom-ellenőrzés (CFV), PAS 2060 - Karbonsemlegesség.
Ha többet szeretne megtudni a nálunk elérhető BSI szabványokról, beleértve a BS 8001- Körforgásos gazdaság szabványt, itt olvashat róluk bővebben.
[1] Irena.org. 2020. What Are Standards?. [online] Available at: <https://www.irena.org/inspire/Standards/What-are-Standards> [Accessed 19 August 2020].